A kéz bőrén vörös foltok hámlanak

Vörös és viszket? Lehet téli bőrszárazság, de ekcéma is! - EgészségKalauz

Vörös, viszkető foltok jelentek meg a bőrén?

Rózsa Annamária, a Dermatica bőrgyógyásza szerint, ha diagnosztizálható az ekcéma, gondos kezelési protokollt és megfelelő életmódot kell kialakítani, ami által karbantarthatóvá válhat. Bármilyen életkorban jelentkezhet ekcéma Ha ezekben a hónapokban pirosodik ki, viszket, húzódik, válik érdessé a bőrünk, elsősorban meg kell győződnünk róla, nem a vastag, esetleg műszálas ruhák, a lakás száraz levegője, a nem megfelelő tisztálkodó szerek okozzák-e a bőrszárazságot. Amennyiben azonban megfelelő testápolás mellett sem múlnak, esetleg romlanak a tünetek, ajánlatos a bőrgyógyászati kivizsgálás.

Ekkor kiderülhet, hogy ekcémáról van-e szó.

a kéz bőrén vörös foltok hámlanak vörös nyakak jelennek meg és tűnnek el viszketően

Az esetek felében a tünetek már az első életévben jelentkeznek, és 5 éves kor előtt jobbára már megszülethet a diagnózis. Ritkább, hogy felnőttkorban kezdődnek a veleszületett ekcéma, az atópiás dermatitisz bőrtünetei. Az atópiás dermatitisz a kéz bőrén vörös foltok hámlanak bőrgyulladás, mely bőrszárazsággal, kínzó viszketéssel jelentkezik visszatérően. A betegségnek genetikai alapja van, a különböző külső és belső hatásokra a bőr kóros módon, túlzóan reagál. A veleszületett ekcéma megjelenése az életkorral változó, de a bőrszárazság és viszketés minden szakban jellemző.

Vörös és viszket? Lehet téli bőrszárazság, de ekcéma is!

Kisgyermekkorban gyakoriak az ekcémás tünetek Forrás: EgészségKalauz Csecsemőkorban az arcon, hajas fejbőrön, majd törzsön jelentkeznek vörös, hámló foltok, de nedvedzés is gyakran észlelhető. Kisgyermekkortól, illetve felnőttkorban könyök- térdhajlatban, nyakon, combok belső a kéz bőrén vörös foltok hámlanak hámló, vörös, vaskosabb foltokat észlelünk, a bőr gyakran durva tapintású.

a kéz bőrén vörös foltok hámlanak elecampane pikkelysömör kezelése

A bőrtüneteket kísérő viszketés rendkívül erős, gyakran kifejezetten kínzó. A tüneteket számos tényező befolyásolja, mint például fertőzések, étel- és külső allergének, stressz. Ekcéma kezelése - A kezelés alapvető része a bőr állandó hidratálása, az elveszített zsírok, lipidek pótlása, amely tünetmentes állapotban is fontos.

A helyi gyulladáscsökkentő készítmények viszonylag rövid idő alatt szüntetik meg a gyulladást, ami szinte azonnali könnyebbséget eredményez.

a kéz bőrén vörös foltok hámlanak vörös foltok hólyagokkal a bőrön egy felnőttnél

A tünetek enyhülésekor úgynevezett immunmoduláló helyi készítményeket krémeket, kenőcsöket is alkalmazunk, amelyekkel fenntartható a hosszabb tünetmentes állapot. A szakszerűn alkalmazott immunmoduláló szerek hosszú távon is biztonságosak, megakadályozzák a gyulladásos folyamatok kialakulását, anélkül, hogy a bőr szerkezetét károsítanák. Az betegségtől és a személytől függően természetesen számos más kiegészítő kezelés is szóba jöhet, mint bizonyos viszketéscsillapító szerek, speciális orvosi fényterápiára, gyógyszeres kezelés.

Érdemes utána járni az esetleges provokáló tényezőknek is, így szükség lehet allergia- fogászati, gégészeti, belgyógyászati vizsgálatokra is. Kisgyermekeknél egyes esetekben élelmiszerallergia vagy - intolerancia igazolódhat, kamasz és felnőttkorban a környezeti allergének, pollenek, illatanyagok provokáló szerepe lehet jelentősebb.

a kéz bőrén vörös foltok hámlanak annál jobb a pikkelysömör kezelésére a fején

Ugyanakkor sok esetben a gondos kivizsgálás során sem lehet a tünetekért felelős tényezőt kimutatni, az öröklött hajlamon kívül.

Az ekcémát sokan összetévesztik az övsömörrel.

a kéz bőrén vörös foltok hámlanak vörös folt a bőrön glóriával

Olvasson róluk! Ekcéma: mit tehet az érintett? A rendszeres hidratálás mellett kerülni kell a bőr irritációját is.

Alultápláltságot jelent.

Ezért kádfürdőzés helyett válasszuk inkább a zuhanyozást, utána pedig használjuk az orvos által ajánlott testápolót.

Ezek ugyanis speciálisan az ekcémás bőr ápolására kifejlesztett illatanyag- és színezékmentes készítmények.

a kéz bőrén vörös foltok hámlanak zománc a pikkelysömör kezelésében

A ruházatban kerüljük a műszálas anyagokat és a gyapjút, a legjobb választás a pamut ruhanemű. Az étkezések során — a táplálékallergiás betegek kivételével - nem szükséges külön diétát tartani.

Táplálkozásunk legyen változatos, zöldségekben gazdag, a tartósítószereket és adalékanyagokat érdemes elkerülnünk. Az erős, fűszeres ételek fogyasztása nem javasolt, mivel ezek a verejtékkel távozva fokozhatják a tüneteket. Érdemes elsajátítani valamilyen stresszkezelési módszert is, mert a feszült lelkiállapot önmagában is fellobbanthatja az ekcémát.

Alultápláltságot jelent. Mindenképp fordulj orvoshoz, hogy feltárd az okokat! A testsúlyod ideális, törekedj a mostani alkatod megőrzésére. Fokozottan vagy kitéve az infarktusnak és más betegségeknek.

Forrás: Dermatica Forrás: EgészségKalauz.

Érdekescikkek