Vörös foltok a lábakon tömörítéssel

Apró vörös pöttyük, kiütések a lábszáron - így jelez a vérzékenység

Pattanás utáni foltok (PIH vs. PIE) - így tüntesd el őket!

Ezeket a foltokat rendszerint ekcémánakilletve egyéb bőrbetegségnek tudják be. Ám ha kiderül, mégsem bőrgyógyászati a probléma, úgy érdemes ellenőriztetni a vérlemezke számot. A témáról bővebben dr.

vörös foltok a lábakon tömörítéssel

Szélessy Zsuzsannát, a Trombózisközpont hematológus főorvosnőjét kérdeztük. Mi is az az ITP? Az ITP idiopátiás trombocitopéniás purpura immunológiai okok miatt fellépő vérlemezke hiány, melynek következtében nem tud végbemenni megfelelően a véralvadás, így vérzékeny állapotot hoz létre.

Érdemes figyelni a jelekre, és szükség esetén felkeresni az orvosunkat. A betegség során többfajta bőrelváltozás keletkezhet, amelyek gyakran megelőznek egyéb jelek is. Ilyen például a necrobiosis lipoidica, amely a lábszár elülső felszínén jelenik meg: egy vagy több fénylő felszínű, értágulatokat tartalmazó szélű, közepén sárgásbarna, kissé besüppedt folt. Az elváltozás a lábszáron kívül a bokán, a combon is jelentkezhet. A tünetek lassan a szélek felé növekedhetnek.

Hátterében az immunrendszer hibás működése áll, ugyanis az olyan antitesteket termel, mely arra készteti a falósejteket, hogy távolítsák el a vérlemezkéket.

Ennek következtében a trombociták száma olyannyira lecsökken, hogy az már nem elégséges az összecsapzódásra és az erek belsejéhez való kitapadásra, ami a véralvadás beindításához elengedhetetlen.

A gondos külső vizsgálat és a laboratóriumi diagnosztikai adatok meghatározzák a diagnózist és a kezelési rendet. A kezelés jellemzői Ha fertőző folyamatot azonosítottak, a patogén mikroflóra típusától függően antibakteriális, antivirális és gombaellenes szerekkel kell kezelni.

Érdekesség, hogy míg gyermekkorban általában fertőzés, láz előzi meg, és az állapot fél éven belül akár spontán is vörös foltok a lábakon tömörítéssel bár gyakran kezelésre van szükségaddig felnőtteknél krónikus formát ölthet és nincs bevezető tünete. Mivel a betegség folyamán a véralvadás zavart szenved, ezért a páciens olyan veszélyeknek van kitéve, mint a vérszegénységde rossz esetben életveszélyes belső vérzések is létrejöhetnek, ezért fontos a szakszerű kezelése.

Egyéb bőrtünetek

Véralvadásgátló: ezért jelenhetnek meg kék-zöld foltok - kattintson tovább! Gyógyszer, injekció és műtét is szóba kerülhet Amennyiben vérvétel - és esetleg csontvelő vizsgálat- alapján bebizonyosodik az ITP megléte, úgy a kezelés egyrészt a beteg korától, másrészt az állapot súlyosságától függ.

vörös foltok a lábakon tömörítéssel

Vörös foltok a lábakon tömörítéssel esetben orális készítményekre van szükség, míg súlyosabb formában intravénásan kell az adott anyagokat bejuttatni szteroidos készítmények, immunglobulin. Amennyiben a terápia nem vezet eredményre, sőt, a vérlemezkék száma tovább csökken, vagy vészesen alacsony, úgy a lép műtéti eltávolítására van szükség- sajnos azonban ez sem segít minden esetben.

Van továbbá speciális gyógyszer is, ami a vérlemezke képződését serkenti. Ennek alkalmazására akkor kerül sor, ha sem az immunrendszerre ható gyógyszerek adása, sem a lép eltávolítás nem vezet kellő számú vérlemezke szám eléréséhez.

vörös foltok a lábakon tömörítéssel

Érdekescikkek