Vörös foltok jelennek meg a kezeken és lehámoznak,

És ha kérdezed a föld hatalmasától, ki fegyvertelenül áll előtted: «mire használtad a hatalmat, a vörös foltok az arcon a hidegtől kezedbe adtam? Boldogítottad-e a milliókat, a kik rád voltak bízva? Mit feleljen akkor? Kihez forduljon akkor? Kit híjon segítségül, kit patrónusául? Mely király, mely császár védelmezi meg őt ottan: a hol sár és hamu minden arany, melyből korona készül?

Ne tekintsd, mi volt a halandó ember? Ne vesd mérlegre hibáit és botlásait: számítsd be neki, hogy ő hitt abban, hogy jót cselekszik, a midőn vétkezik.

Icelandic army

Törüld el munkáinak emlékét, hogy ne legyen a miről reá visszaemlékezzenek. S ha bünhődnie kell a vétkezőnek, oh uram! Hallgasd meg uram a te szolgádnak imáját. Ámen…» A kripta vas ajtajának dördülése zárta be a cerimoniát. A publikum, mely értette, vagy nem értette a dörgedelmes szavakat, tökéletesen meg volt elégedve a látottakkal és hallottakkal.

A gyászkiséret megtért a kastélyba; úri rendnek, diákoknak, cselédeknek külön termekben volt terítve az asztal: kiki sietett bevégzett kötelessége után a természet követelményeinek eleget tenni. A vén pap leghátul maradt, s midőn mindenki a kastély felé rohant, megfogva annak a barnaruhás leánynak a kezét, egy mellékúton másfelé került.

Az ő számára hiába terítettek a kastély dísztermében. A tor mindenkép hasonlít más egyéb lakomákhoz, azzal a különbséggel, hogy nem toasztoznak benne. A háziasszony, az özvegy, félrevonult legbenső szobáiba; a végtiszteletre felgyűlt vendégek ismét ott a czímerterem hármas asztalsorát ülték végig; lehettek másfél százan.

A szakács csak úgy remekelt, mint máskor, a kulcsár csak úgy felhordatta egymásután a külön alaku poharakba való borokat, s a vendég urak csak úgy hozzá láttak, mintha főispán-beiktatási ebéd volna. Az ebéd vége felé, mikor már a fagylalthoz kezdték váltogatni a kis sevresi porczellán csészéket: érkezik nagy robajjal még egy vendég.

Egy elkésett vendég, kinek láttára minden ismerősnek ajkáról egy derült «hahhó» hangzik el; még az étekfogó inasok is rejthetlen mosolylyal fogadják. Pedig az érkező alak nem hogy valami jókedvű bonhomiát hozna magával, sőt inkább a lehető legdesoláltabb alakot mutatja be megjelenésével. Bizony Zebulon, de haraggal eltelve és kétségbeeséssel; kopasz homloka, melyen a bagósüveg karimája széles veres nyomot hagyott, mint valami martyr-gloriát, izzadt kuszált hajjal van tele ragadva, szakálla, bajusza deres és jégcsapos, a hogy azt a zuzmara odakinn kandirozta; arczának minden izma el van szánva mentül több ránczot csoportosítani az orra körül, a mivel exorbitans haragnak és méltatlankodásnak kellene kifejezve lenni; — tökéletesen ellenkező siker mellett.

Mikor minden ember úgy szereti, úgy nem fél tőle! E szavakkal motiválja üldöző fátumát! Az ifjabb vendégek felugrálnak előtte helyeikről, az idősebbek és tekintélyesebbek messziről beneventálják; vén hajduk sietnek elvenni süvegét, téli keztyűit, még mosómedveprémes bekesét is levennék róla, de azt már nem adja, mert nincs alatta más; az, ha kigombolja, salonruha; ha begombolja, kijáró öltözet; ha lekefélik, díszköntös: a mire most nagy szüksége volna, mert a déczbunda, a mit az úton viselt, nagyon ereszti a szőrt; de most arra nincs idő.

Az én helyemre, Zebulon! És akkor Zebulonnak eszébe jut a pillanat nagyszerűsége, nagyot sóhajt és az administrator kezeit megfogva kezeivel, nagy szomorú hangon így szól: — Így kellett nékünk találkozni! Ki elhihette volna eztet? Három órával hamarább nagyon oda illett volna ez a bánatos kifejezés a többiek közé, hanem a ménesi és bordeauxi között épen nem talált az rokonszenves keblekre.

Itt van egy üres szék. Még Zebulon kivánt szolgálni egy pár zuzmarás csókkal a közelebb találtaknak; míg nagy nehezen lenyomták az üresnek deklarált székbe.

Az a pap széke. De pap székébe én nem ülöm le magamat. Én szent székbe le nem ülöm. Papnak helyit el nem foglalok. Lefogták, ott marasztották.

Lesz ezután még majd több üres szék is nemsokára.

Valamelyik szomszédja megsúgta Zebulonnak, hogy ki az a pap? Mar az mas, dünnyögé erre megnyugtatva, s azzal befészkelte magát kényelmesen a designált ülőhelybe, s egész ügyismerettel gyűré be a széttárt asztalkendő egyik csücskéjét nyakravalójába. Ki bánná? Egy gyomorba jut. És a közben nem késett a gyászos keresztyén gyülekezetnek előadni azon hallatlan vele történt balesetet, melylyel a sors csupán választott üldözötteit képes megtisztelni.

Elgyüttem egiszlen utolsó státióig szerencsisen, Szunyoglakig. Hivatom birót, parancsolom forspontot. Van, de nincs. Hát hun van? Mind elmente, ki csak lo volt, mar előre való nap Nemesdombra temetisre. Haragutam, parancsoltam: megmondtam neki, ki vagyok? Utoljára megvesztegetem nagy suma pinzzel egy derik becsületes embert, hogy segítse rajtam valahogy, akarhogy, csak hogy; s az a gazember befogta sajat uri hintom elejbe nígy bivalyt, s úgy hozta engemet idajaig. Tallérossy úr oly tragikus arczkifejezéssel panaszlá el a roppant gyászesetet, hogy neki négy bivaly után fogott hintóval kellett Nemesdombig parádézni, hogy még az is megszánhatta hallgatói közül, a kinek azon meg nem esett a szive, hogy minő vezekléssel eszi mustárral az olasz kráflit.

Folytatá Zebulon a szomorú odysseát; de mivelhogy odakinn van most levegő thermometrumon Zerus; s az a bivalynak nagyon meleg; van pedig nádason túl nagy mocsár, ki egy kicsit vörös foltok jelennek meg a kezeken és lehámoznak befagyva: a mint azt meglátot nigy bivaly, aló bele! Is én az alata elkistem mindenbül. Elkistem gyasztiszteletbül, elkistem predikacziórul, bucsuztatorul, mig csak egy kis imadsagot se nem kaptam belüle.

Ezt veté közbe az administrator úr.

A mi nagyon megszúrta a fülét Zebulonnak. A pap széke üres; az imádság nem tetszett. Az a pap bizonyosan valami subscust ejtett! Alig is várhatá, hogy mint jó versenytárs utolérhesse az előrehaladt étkezőket, a mi a fekete kávénál be is következett, s akkor megtudakolhassa administrator barátjától, mi históriája van annak az üres papi széknek, a mi még több üres székeket fog maga után vonni; s annak az imádságnak, a mit jó volt meg nem hallani.

Szörnyű esetnek találta azt, mikor meghallá. Hajszálait felborzolá homloka körül, mert nem akartak maguktól ég felé borzadni. Hát persze, hogy perduellio! De nem is akadt annak az elkárhozott papnak egyetlen védelmezője is az egész társaságban, sőt mindenki segített Tallérossy Zebulon kebelét akként teletöltögetni különféle színű papfenyegetések mérgeivel, valamint poharait teletöltögeték különféle színű italokkal; s Zebulon engedte magának ízleni mind a kettőt, míg végre maga sem tudott volna magának számot adni róla, az elsőbbek által lett-e jobban felgerjedve, vagy az utóbbiak által?

• Mikor is?
• Karácsony: A családok támogatása nem lehet pártpolitikai kérdés Nappal majd a rácsos ablakon keresztül bámulhat a havazásba a lány, bámulni mindenképp szabad neki, ő meg, Franci, grátisz itatja és eteti, normális üzemmód.
• Piros folt jelenik meg a lábán növekszik
• The Project Gutenberg eBook of A kőszivű ember fiai (1. rész) by Mór Jókai
• Nagy vörös foltok jelennek meg a testen és viszketnek
• Hunyorogva hallgatom a lármát.
• Viszkető vörös folt a kar hajlatán
• Nyissa meg a menüt Hogyan lehet gyorsan megmosni a kezét a diótól.

Míg a fekete kávét szürcsölé, nagyon elhallgatott. E veszedelmes hallgatás azt látszott elárulni, hogy most azon tusakodik magában, vajjon mit cselekednék ő azzal a pappal, ha most rábíznák; s minden szürcsölés után egy-egy új eszme tört magának utat bajusza alól: «Kihordatnam ütet hatarra…» «Megdöngetetnim hajduval…» És minden mondásnál egyúttal a competens forumra veté appelláló tekintetét; az elsőnél a bonorum directorra, a másodiknál a főtisztelendő úrra, a harmadiknál a várnagyra, s mindannyinak mosolygó bólintásával találkozva, tapasztalá, hogy leghelyesebb húrokat penget.

Fehér rozsda

Rideghváry csak úgy morzsolta ki a szót a fogai közül. Kufstein neki! Kirje fejét királyi fiskus! Az administrator, látva, hogy az ülés szokatlanul hosszúra nyúlt, már esteledik, rövid a téli nap: annálfogva jónak látta Zebulontól megvonni a szót, s székéről fölkelve, jelt adni az asztalbontásra.

A KŐSZIVŰ EMBER FIAI

Még napvilággal útra vörös foltok jelennek meg a kezeken és lehámoznak kell indulni mindenkinek. Halottas háznál temetés után szokatlan, hogy éjszakára vendég maradjon. Jól fegyelmezett rend utasítása szerint az összes díszes társaság nevében egy tíz tagú küldöttség deputáltatott, hogy mindnyájuk nevében még egy végbúcsúszóban fejezze ki condolentiáját a ház asszonya előtt; krém hajnal floralisin véleményekkel pikkelysömörből azok odafenn járnak, azalatt a járásbeli főbiró gondoskodand, hogy minden hintó megkapja a maga előfogatát; Zebulon úr bivalyhordta bárkája szintén.

Hogy maga Tallérossy Zebulon úr el nem maradhatott a gyásztisztelgő küldöttségből, az magától értetik. Nehányat húzva benyálazott tenyérrel bekese oldalain: a mi annyit jelentett, hogy már most meg van kefélve, az érdemes hazafi is csatlakozott a tízek küldöttségéhez, s így fölmentek szép rendben az emeletbe, hol az özvegy lakott. Baradlayné készen állt elfogadásukra, nem hagyta őket várakozni.

Sötétkék függönyöktől beárnyékolt teremében ott állt iróasztalához dülve, mint egy szobor, alabástrom halavány arczán semmi vonás sem látszott élni.

Legelőször a főtisztelendő úr járult eléje. Nehány igen szép találó bibliai mondás balzsamát önté ki a keseredett szívre. Utána a nagytiszteletű úr veté mérlegbe a vigasztalásnak nem kevésbé sikeres szavait jeles költőinknek e helyzetre alkalmazható stropháiban.

Azután az administrator úr lépett az úrhölgyhöz s bizalmasan megfogva annak kezét, meghatott hangon biztosítá, hogy ha egyszer fájdalmai oly nagyok lesznek, hogy vörös foltok jelennek meg a kezeken és lehámoznak többé nem bírja elviselni, emlékezzék rá, hogy van a háznak egy hű barátja, ki mindezen fájdalmakban híven osztozik.

Ezzel aztán vissza kellett volna vonulni a tízes küldöttségnek.