Szegedi FE - SZHSE Cannibals FK - 2013. 12. 08.

Nyomtatás PDF

Szegedi FE - SZHSE Cannibals FK 6 - 9 (0-4; 4-4; 2-1)

A meccs első harmadában elaludtunk, amit ellenfelünk nem tétovázott kihasználni. Később hiába kapcsoltunk rá, már nem tudtunk ledolgozni a hátrányt. 8-6-nál már egész közel voltunk, de több gólt nem tudtunk szerezni, így vereséggel zártuk az évet. Folytatás januárban. Hajrá Szeged!

Részletek a bővebben után!

 

 

Idei év utolsó meccsén a Szolnokot fogadtuk. Csapatunkból Lacika kivételével mindenki jelen volt.

Az első harmadot sikerült az ellenfelünknek odaadni, bár támadásokban jók voltunk. Kapura lőttünk, kapuvast találtunk el, de a védekezésünk nem volt elég határozott. Ennek eredménye, hogy kaptunk négy gólt, míg mi nem találtunk be (0:4).

Második harmadra a megbeszéltek szerint szorosabb védekezésre váltottunk, ami bejött. Illetve kellett az is, hogy az ellenfelünk kényelmesen kezdte a harmadot. 25. percben Atis passzát lőtte be Keszi, majd emberelőnyben a 26. percben Guppi talált be (2:4). Ellenfél időt kért és segített is nekik, hisz a 28. és a 31. perc között négy gólt is szereztek (2:8). Mi tovább mentünk előre és a 33. percben Atis lőtte ki a hosszú felsőt, 37. percben Zola is betalál, mindkettő Keszi átadásából (4:8).

Harmadik harmadra is maradt a szorosabb védekezés és letámadással igyekeztünk megzavarni az ellenfelünket. Ami sikerült is. 43. percben Tomi szerez labdát a vendégek térfelén, majd kapuba lő (5:8). 52. percben Guppit kiküldik két percre, de sikerül a labdát megtartani, a Szolnok nem tudott az emberelőnyével élni. Eközben mi emberhátrányból is gólt szerzünk, miután Keszi cselezi ki a védőket (6:8). Hátralevő 6. percben minden megpróbált a csapat a felzárkózáshoz, még emberelőnybe is kerültünk, de gólt nem értünk el. Míg az ellenfél egy vitatott esett után – Zoli lábát rúgták ki – megszerzi 9. gólját. Végeredmény 6:9.

Kár az első harmad játékáért, hisz ott ment el a meccset. A csapat küzdött, hajtott de a fordítás már nem jött össze.

Most egy kis pihi, hogy januárban újult erővel folytassuk a bajnokságot.

Bak Péter

 

Hozzászólások  

 
0 #1 Papp Zola 2013-12-08 20:54
Csak szét ne hulljunk tavaszig :sad:
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Like-olj minket!

Like-olj minket a Facebookon!

Mérkőzések

szeptember 24.
Szeged - Lizards 5 - 8

október 1.
SZPK - Szeged 7 - 4

október 15.
Neumann – Szeged 4 - 16

október 21.
Szeged - Torpedo 5 - 2

október 28.
Szeged - DEAC 2 - 4

november 19.
Szeged - Dunaújváros 5 - 8

november 25.
Phoenix - Szeged 2 - 4

december 3.
Kazincbarcika - Szeged 11 - 3

december 10.
Szeged - Krokodilok 8 - 8

december 17.
Szeged - Phoenix Fireball (MK) 3 - 28

január 13.
Lizards - Szeged 9 - 5

január 28.
Szeged - SZPK 4 - 14

február 11.
Szeged - Neumann 8 -7

február 25.
Torpedo - Szeged 7 - 5

március 11.
DEAC - Szeged 8 - 4

március 18.
Dunaújváros - Szeged 13 - 1

április 7.
Szeged - Kazincbarcika 5 - 13

április 15.
Krokodilok - Szeged 12 - 7

április 22.
Szeged - Phoenix 9 - 7

ATTE Sportcsarnok

Online

Oldalainkat 7 vendég böngészi

Médiapartnerünk

szegedma.hu