Száraz bőr az arcon vörös foltokkal. Milyen betegségre utalnak a vörös foltok? - HáziPatika

vörös folt tornyosul a bőr felett gyógyszerek ekcma s pikkelysmr ellen

Rózsa Annamária, a Dermatica bőrgyógyásza szerint, ha diagnosztizálható az ekcéma, gondos kezelési protokollt és megfelelő életmódot kell kialakítani, ami által karbantarthatóvá válhat. Bármilyen életkorban jelentkezhet ekcéma Ha ezekben a hónapokban pirosodik ki, viszket, húzódik, válik érdessé a bőrünk, elsősorban meg kell győződnünk róla, nem a vastag, esetleg műszálas ruhák, a lakás száraz levegője, a nem megfelelő tisztálkodó szerek okozzák-e a bőrszárazságot.

Az atópiás dermatitisz előfordulása

Amennyiben azonban megfelelő testápolás mellett sem múlnak, esetleg romlanak a tünetek, ajánlatos a bőrgyógyászati kivizsgálás. Ekkor kiderülhet, hogy ekcémáról van-e szó. Az esetek felében a tünetek már az első életévben jelentkeznek, és 5 éves kor előtt jobbára már megszülethet a diagnózis.

Rózsa Annamária, a Dermatica bőrgyógyásza szerint, ha diagnosztizálható az ekcéma, gondos kezelési protokollt és megfelelő életmódot kell kialakítani, ami által karbantarthatóvá válhat. Bármilyen életkorban jelentkezhet Ha ezekben a hónapokban pirosodik ki, viszket, húzódik, válik érdessé a bőrünk, elsősorban meg kell győződnünk róla, nem a vastag, esetleg műszálas ruhák, a lakás száraz levegője, a nem megfelelő tisztálkodó szerek okozzák-e a bőrszárazságot. Amennyiben azonban megfelelő testápolás mellett sem múlnak, esetleg romlanak a tünetek, ajánlatos a bőrgyógyászati kivizsgálás. Ekkor kiderülhet, hogy ekcémáról van-e szó. Az esetek felében a tünetek már az első életévben jelentkeznek, és 5 éves kor előtt jobbára már megszülethet a diagnózis.

Ritkább, hogy felnőttkorban kezdődnek a veleszületett ekcéma, az atópiás dermatitisz bőrtünetei. Az atópiás dermatitisz krónikus bőrgyulladás, mely bőrszárazsággal, kínzó viszketéssel jelentkezik visszatérően.

A betegségnek genetikai alapja van, a különböző külső és belső hatásokra a bőr kóros módon, túlzóan reagál. A veleszületett ekcéma megjelenése az életkorral változó, de a bőrszárazság és viszketés minden szakban jellemző.

seborrheás pikkelysömör az orr kezelésén gyógyszer pikkelysömörre ampullákban

Kisgyermekkorban gyakoriak az ekcémás tünetek Forrás: EgészségKalauz Csecsemőkorban az arcon, hajas fejbőrön, majd törzsön jelentkeznek vörös, hámló foltok, de nedvedzés is gyakran észlelhető.

Kisgyermekkortól, illetve felnőttkorban könyök- térdhajlatban, nyakon, combok belső felszínén hámló, vörös, vaskosabb száraz bőr az arcon vörös foltokkal észlelünk, a bőr gyakran durva tapintású. A bőrtüneteket kísérő viszketés rendkívül erős, gyakran kifejezetten kínzó.

diéta pikkelysömör kezelés vélemények lehet-e pikkelysömör kezelni klotrimazollal

A tüneteket számos tényező befolyásolja, mint például fertőzések, étel- és külső allergének, stressz. Ekcéma kezelése - A kezelés alapvető része a bőr állandó hidratálása, az elveszített zsírok, lipidek pótlása, amely tünetmentes állapotban is fontos.

vörös, vizes foltok a lábakon és a karokon. vörös foltok az arcon, amelyek aztán lehámoznak

A helyi gyulladáscsökkentő készítmények viszonylag rövid idő alatt szüntetik meg a gyulladást, ami szinte azonnali könnyebbséget eredményez. A tünetek enyhülésekor úgynevezett immunmoduláló helyi készítményeket krémeket, kenőcsöket is alkalmazunk, amelyekkel fenntartható a hosszabb tünetmentes állapot.

Alultápláltságot jelent. Mindenképp fordulj orvoshoz, hogy feltárd az okokat!

A szakszerűn alkalmazott immunmoduláló szerek hosszú távon is biztonságosak, megakadályozzák a gyulladásos folyamatok kialakulását, anélkül, hogy a bőr szerkezetét károsítanák. Az betegségtől és a személytől függően természetesen számos más kiegészítő kezelés is szóba jöhet, mint bizonyos viszketéscsillapító szerek, speciális orvosi fényterápiára, gyógyszeres kezelés.

Érdemes utána járni az esetleges provokáló tényezőknek is, így szükség lehet allergia- fogászati, gégészeti, belgyógyászati vizsgálatokra száraz bőr az arcon vörös foltokkal.

Mi az atópiás dermatitisz?

Kisgyermekeknél egyes esetekben élelmiszerallergia vagy - intolerancia igazolódhat, kamasz és felnőttkorban a környezeti allergének, pollenek, illatanyagok provokáló szerepe lehet jelentősebb. Ugyanakkor sok esetben a gondos kivizsgálás során sem lehet a tünetekért felelős tényezőt kimutatni, az öröklött hajlamon kívül.

piros kerek foltok a lábakon mi ez pikkelysömör és ekcéma tünetei és kezelési fotó

Az ekcémát sokan összetévesztik az övsömörrel. Olvasson róluk! Ekcéma: mit tehet az érintett?

Főoldal   Ismerd meg a bőrödet   Értsd meg a bőröd! Miért viszket az arcbőröm? Az arcbőr reakcióinak — mint például a vörös foltok, viszketés vagy kiütés — számos kiváltó oka lehet.

A rendszeres hidratálás mellett kerülni kell a bőr irritációját is. Ezért kádfürdőzés helyett válasszuk inkább a zuhanyozást, utána pedig használjuk az orvos által ajánlott testápolót.

fotó piros kerek foltok a lábakon vörös foltok viszketnek a lábakon és a kezeken

Ezek ugyanis speciálisan az ekcémás bőr ápolására kifejlesztett illatanyag- és színezékmentes készítmények. A ruházatban kerüljük a műszálas anyagokat és a gyapjút, a legjobb választás a pamut ruhanemű.

Bőrgyógyásztól más szakorvosokig

Az étkezések során — a táplálékallergiás betegek kivételével - nem szükséges külön diétát tartani. Táplálkozásunk legyen változatos, zöldségekben gazdag, a tartósítószereket és adalékanyagokat érdemes elkerülnünk.

Az erős, fűszeres ételek fogyasztása nem javasolt, mivel ezek a verejtékkel távozva fokozhatják a tüneteket. Érdemes elsajátítani valamilyen stresszkezelési módszert is, mert a feszült lelkiállapot önmagában is fellobbanthatja az ekcémát.

Forrás: Dermatica Forrás: EgészségKalauz.

Érdekescikkek